«

»

okt 03

Diákönkormányzat

royaltyBeszámoló a DÖK gyűléséről

Iskolánkban jól működik a Diákönkormányzat, melynek alappillére az osztályokban demokratikusan választott két-két tanuló. Megválasztásuk utáni feladataik, a tanulóközösségek érdekeiknek képviselete, a tanulók tanórán kívüli szabadidős tevékenységének segítése. Emellett segítik az ünnepségek- megemlékezések, és egyéb rendezvények megszervezést.

Az idei tanévben is megtartottuk szokásos, év eleji megbeszélésünket, szeptember 26-án. A diáktanács tagjaival megválasztottuk az új DÖK vezetőtit, akik többségében a felsőbb évfolyamokból kerültek ki.

Ők név szerint: Árva Dávid, Demetrovics Dániel, Fehér Sándor, Fézler Vivien, Katona Bence, Lukács Ádám, Mózes Bernadett, Szabadi Péter és Szigeti Veronika.

Az idei tanévben a diákok munkáját segítő pedagógusok személyében is változás történt, Bertók Barbara tanárnő és Benicsek Mihály tanár úr feladatait, Vastagh Adrienn tanárnő és Gelle Csaba tanár úr veszik át.

Ezen a megbeszélésen a diákvezetők megválasztása és a gólyaavatás előkészítése volt a fő feladat. Hamarosan újabb gyűlésre kerül sor, amelyen a megváltozott iskolai dokumentumoknak és az egész éves DÖK programnak a megbeszélése és elfogadása lesz a kiemelt téma.

Minden hónap első felében, de legalább 2 havonta, diáktanács gyűlést szeretnénk tartani, ahol megbeszélnénk a már megtartott programok tanulságait és a további feladatokat.
Az újjá alakuló DÖK tovább szeretné vinni az iskola hagyományait és a korábbi években megszokott rendezvényeket, de számos újítást is célul tűzött ki maga elé. Ezek közül az egyik legfontosabb egy DÖK-fal elkészítése, amelyen minden alkalommal beszámolhatunk tevékenységünkről, illetve minden aktualitásra felhívhatja a diákok figyelmét. Reményeink szerint ez hamarosan meg is valósulhat. Tervezett helye a büfé környéki falfelület.
A soron következő programokról, feladatokról folyamatosan beszámolunk.

Köszönöm a figyelmet és a DÖK munkájához sok sikert kívánok!

Gelle Csaba DÖK vezető tanár