«

»

dec 12

VÁCON IS LEGYEN IFJÚSÁGI ÖNKORMÁNYZAT!

A delegációt T. Mészáros András polgármester köszöntötte, aki elmondta, hogy a város képviselő-testülete tavaly március 15-én, ünnepi ülésén döntött úgy, hogy létrehozza az érdi Ifjúsági Önkormányzatot, amely valódi érdekképviseletet biztosít az érdi diákságnak. A választott tagokból álló testület saját költségvetéssel működik, részvételi és javaslattételi joga van a város közgyűlésében és annak bizottságaiban.

 Uzonyi Bálint egy helyi képviselőtől, Kászonyi Károlytól hallott először az érdi programról, ami annyira megtetszett nekik, hogy arra kérték az itteni diák-képviselőket, hogy mutassák be nekik az ifjúsági önkormányzat működését. A váci diák-polgármester elmondta, hogy számára nagyon szimpatikus és meggyőző volt az érdi diákokkal folytatott eszmecsere, és azt reméli, hogy az érdi példa ragadós lesz és rövid időn belül ők is elindíthatják az első váci ifjúsági önkormányzatot.

Kászonyi Károly, a váci képviselő-testület tagja főként a gyakorlati megvalósításról érdeklődött egészen a kezdetektől fogva, ugyanis a résztvevők abban egyet értettek, hogy elsősorban az önkormányzat elhatározottsága és szándéka kell ahhoz, hogy felkarolják az ifjúsági ügyeket. A váci képviselő azt mondta, hogy az érdi ifjúsági önkormányzat példaértékű számukra, és azt reméli, hogy a váci képviselők is a kezdeményezés mellé állnak.

Urbán Jonatán az érdi diák-polgármester elmondta, hogy nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy híre ment a munkájuknak és azt reméli, hogy nem csak Vácon, hanem az ország egyre több pontján valósulhat meg hasonló kezdeményezés.

Az eseményről szóló kisfilm a következő linken tekinthető meg: http://erdmost.hu/2016/11/18/vac-is-szamit-ratok/