«

»

máj 31

Sikeres diákjaink

Sikeres diákjaink rovatunkban Glázer Attila végzős diákunkat szeretnénk bemutatni.                        Attila, édesapja nyomdokaiba lépve az érettségi vizsga után a központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő szakmát végezte el iskolánkban. A képzés során a szakmát édesapja cégénél is gyakorolta, így nagyon hamar jó szakemberré vált. A kötelező, nyári, szakmai gyakorlatot is édesapja cégénél, Svájcban töltötte, ám a fiatal szakember itthon képzeli el a jövőjét.  A Szakma Kiváló Tanulója verseny elődöntőjébe jutott tanuló a szakmai szóbeli vizsgáját – a versenyen elért eredménye alapján – megajánlott ötössel szerezte, így, amíg az osztálytársai a szakmai vizsgára tanultak, neki volt ideje a szakmai fejlődésével foglalkozni. Ennek okán egy 3 napos továbbképzésen vett részt a németországi Vissmann – kazán- és gázkészülék gyártással foglalkozó – multinacionális cégnél, ahol német nyelvtudását kamatoztatva a  magyar szakemberekből álló csapat tolmácsa is volt egyben.

A szakmai út során gyárlátogatáson, kiállításokon a legmodernebb kondenzációs gázkazánokkal és számos szakmai újdonsággal ismerkedett meg.

Ez azért is fontos a számára, mert az iskola befejezése után beiratkozik a gázipari technikus, gázkészülék beüzemelő és karbantartó képzésre, amelynek elvégzésével szakmailag sokoldalúbbá válik, s a meglévő végzettsége mellett ez a szakma még biztosabb megélhetést jelent majd a fiatal szakember számára. Attila jó példája annak, amikor az iskola és a szülők egy közös célért, a tanuló szakmai fejlődéséért együttműködve tevékenykednek, s ebben az esetben szinte garantált, hogy a tanuló sikeres szakemberré válik. Iskolánk célja, hogy ilyen sikeres, fiatal szakembereket képezzen.